Kutatások bizonyítják, hogy az emberek 94%-a az átlagnál intelligensebbnek tartja magát. Mit gondol, Ön értelmesebb az átlagnál? Igen? Vigyázzon, nehogy a Dunning-Kruger effektus áldozata legyen Ön is! Ennek lényege, hogy a rosszabb képességű emberek képtelenek felismerni a korlátaikat, túlzott önbizalmuk verhetetlen. Az Amerikai Egyesült Államokban a sajtó pontosan ezzel csúfolta az akkor hivatalba lépett Donald Trumpot is, „Dunning-Kruger president”-ként hivatkozva rá. Egyszerűen bizonyos szint alatt az embernek még ahhoz sincs elég esze, hogy egyáltalán észrevegye, hogy buta. A témában Fehér Zsoltot, a Hogan Assessments európai igazgatóját is megkédeztük, aki releváns gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik a kérdésben.

Mi a Dunning-Kruger-hatás?

A jelenséget legelőször a Cornell Egyetem két szociálpszichológus kutatója, Justin Kruger és David Dunning írta le. Évtizedekig kutatták, majd eredményeiket a Journal of Personality and Social Psychology folyóiratban publikálták 1999-ben, Unskilled and Unaware of It: How Difficulties in Recognizing One's Own Incompetence Lead to Inflated Self-Assessments címmel. Munkásságukért 2000-ben IgNobel-díjat is kaptak. 

A kutatásukat egy balek bankrabló története ihlette, aki citromlével kente be az arcát, mert azt hallotta, hogy a láthatatlan tinta is abból készül, tehát az ő arcát se fogják majd felismerni a szemtanúk, és a biztonsági kamerák. Hát, tévedett … A kutatók azzal az előfeltevésekkel éltek, miszerint a hozzánemértők 

- hajlamosak túlbecsülni a saját képzettségüket, 

- nem képesek felismerni, ha más ért hozzá, 

- nem képesek felismerni, hogy ők maguk mennyire nem értenek hozzá, 

- ha fejlesztenek a saját kompetenciájukon, képessé válnak annak felismerésére, hogy korábban nem értettek hozzá.

Ezen hipotézisekre építve tesztsorozatot végeztek el egyetemi hallgatókon különböző tudásterületeken. Voltak logikai feladatok, helyesírási példák, de a tesztalanyoktól még a viccek viccességéről is érdeklődtek, s a megkérdezettek véleményét profi humoristák ítéletével is összevetették. A teszt kitöltése, és az eredményük megismerése után a hallgatóknak meg kellett ítélniük, hogy a többiekhez képest hogyan teljesítettek. Akik jó eredményeket értek el, jól becsülték meg, vagy alábecsülték, hogy a többi résztvevőhöz képest mennyire teljesítettek jól. Azok viszont, akik rosszul teljesítettek, jelentősen túlbecsülték a saját képességeiket.  

És ez még mind semmi. Az igazi meglepetés akkor jött, amikor megmutatták a résztvevőknek a többiek eredményeit, vagyis megadták az esélyt arra, hogy a tesztalanyok reálisabban értékeljék magukat. Megdöbbentő következtetésre jutottak: a leggyengébbek - ők a megkérdezettek ¼ részét tették ki - még ekkor sem korrigálták az önképüket! Egyszerűen túl buták voltak ahhoz, hogy felismerjék a saját butaságukat, s továbbra is magabiztosan léptek fel. A kutatók következtetése: az embernek rendelkeznie kell bizonyos képességekkel ahhoz, hogy a saját hiányosságait felismerje.

Fehér Zsolt: Az emberek jelelmzően nem egy csoport részeként, hanem elsősorban individumként gondolkodnak magukról, így nincs összehasonlítási alapjuk. Amikor azonban egy csoport részeként vizsgáljuk őket, fontos, hogy milyen csoporthoz viszonyitva állítjuk be a normát. Ennek megfelelően tudjuk felmérni, hogy ki hogyan teljesít. A mi értelmezésünk szerint pont ezért fontos, hogy amikor embereket hasonlítunk össze, megfelelő norma szerint tegyük azt, valamint hogy ne azt mérjük, hogy az emberek mit gondolnak magukról (identitás), hanem hogy mások mit gondolnak róluk (reputáció), ez utóbbi ráadásul nem is elsősorban a kognitív képességektől, hanem a személyiségjegyektől függő tényező.

Tovább >>