A 30-59 éves magyarok 31 százaléka arra számít, hogy nem éri meg a nyugdíjas kort

2018. 11. 05.
0 min
A 30-59 éves magyarok 31 százaléka arra számít, hogy nem éri meg a nyugdíjas kort

Megosztás

Ellentmondásos eredmények születtek a K&H biztos jövő indexében, amely a magyarok jelenlegi és jövőbeli egészségügyi állapotát is vizsgálta. Többek között arra derült fény, hogy a legtöbben (10-ből 7 ember) akkor is bemennek dolgozni, ha betegek, valamint akinek magasabb a fizetése jobban alszik. A megkérdezettek 31 százaléka érzi úgy, hogy meg sem éli a nyugdíjaskort - írják sajtóközleményükben.

A 30-59 évesek 44 százaléka úgy gondolja, hogy nyugdíjasként sokkal kevesebb egészségügyi problémája lesz, mint az átlagnak, addig a megkérdezettek közel hatoda, 14 százaléka teljes biztos benne, 17 százalékuk pedig valószínűnek tartja, hogy meg sem éri ezt a kort. A pesszimizmus főleg a férfiakra, a 30-as korosztályra, illetve a falvakban élőkre igaz.

17 százalékos azoknak az aránya, akik szerint rossz egészségügyi állapotuk miatt kórházba kerülnek majd idős korukra, és ugyanennyien gondolják, hogy elkerülhetetlen lesz az otthoni ápolás a nyugdíjas éveik során. Valamivel kevesebben, a megkérdezettek 15 százaléka tartja reálisnak, hogy az egészsége miatt idősotthonban kell töltenie nyugdíjas éveit.

Tovább >>

Olvasd el az összes cikket erről

Nincs kategória

A cikket írta:

hrportal.hu

Megosztás

Amit olvastam, az megér:

Milyenek a tapasztalataid a munkáltatóddal?

Értékelés hozzáadása

Önéletrajz létrehozása

Hagyj jó benyomást azonnal egy igényes önéletrajzzal

Készíts önéletrajzot

Kommentek

0 komment

Iratkozz fel a Hírlevélre

Olvass érdekes cikkeket a Munkahelyeink.hu közreműködőitől