A magyar fiatalok fele külföldön képzeli el jövőjét

2023. 12. 15.
1 min
A magyar fiatalok fele külföldön képzeli el jövőjét

Megosztás

 

Egy friss, reprezentatív kutatás szerint négyből három 16 és 24 év közötti magyar fiatal szerint pályakezdőként nem könnyű elhelyezkedni, továbbá minden második válaszadó nem idehaza tervez karriert építeni. Az Impetus Research fiatalok jövőtudatosságát vizsgáló kutatása meglepő eredményeket hozott.

A kérdőívet kitöltők szerint a hazai iskolarendszerben megszerezhető készségek igen távol állnak attól, amire a fiataloknak saját tapasztalataik szerint a munkaerőpiacon szükség van. Ezért, illetve mivel – véleményük szerint – a munkáltatók nem szívesen alkalmaznak szakmai tapasztalattal még nem rendelkező jelentkezőket, a 16 és 24 év közöttiek 76 százaléka gondolja úgy, hogy az első állás megszerzése kiemelten nehéz feladat.

A sikeres elhelyezkedést nehezítő tényezők miatt a magyar fiatalok többsége saját megélhetése valamint az ezzel összefüggő lakhatási kérdések miatt aggódik leginkább. Így az olyan, hasonló kutatásokban világszerte az első helyeken említett veszélyfaktorok, mint a klímaválság, a járványok és a háborúk Magyarországon még csak a dobogóra sem kerültek fel. 
 

 

 

A kutatásban résztvevőknek csupán 6 százaléka állította, hogy 2033-ban biztosan Magyarországon fog dolgozni. A többség a magasabb fizetés és a jobb munkakörülmények miatt hosszú távon külföldi munkahelyen képzeli el jövőjét. Azok közül, akik már dolgoznak, minden harmadik (34 százalék) munkahelyet váltana, és minden második válaszadó (48 százalék) nyilatkozott úgy, hogy inkább más típusú munkát végezne, mint amit jelenleg csinál.  

 

Nemrég hozzáadott fizetések

Pozitívumként kiemelhető, hogy a kutatásban részt vevő fiatalok 83 százaléka fontosnak tartja, hogy az iskola elvégzése után is folyamatosan képezze, fejlessze magát. A mesterséges intelligencia 57 százalékuk szerint inkább javítja az elhelyezkedési esélyeiket, döntő többségük szerint az AI segít a tanulásban, könnyű használni és érdekes.

Olvasd el az összes cikket erről

Miért? Statistics

Megosztás

Amit olvastam, az megér:

Milyenek a tapasztalataid a munkáltatóddal?

Értékelés hozzáadása

Önéletrajz létrehozása

Hagyj jó benyomást azonnal egy igényes önéletrajzzal

Készíts önéletrajzot

Kommentek

0 komment

Iratkozz fel a Hírlevélre

Olvass érdekes cikkeket a Munkahelyeink.hu közreműködőitől