Amikor valami közbejön: így mondjuk le az állásinterjút

2019. 12. 09.
0 min
Amikor valami közbejön: így mondjuk le az állásinterjút

Megosztás

Bekerülni egy állásinterjúra mindig öröm, mi több, pozitív visszajelzés is, miszerint pályázatunk alapján akár mi is betölthetjük a meghirdetett pozíciót. Azonban előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor nincs választásunk, le kell mondanunk a személyes találkozót. Kezdjük a legszerencsésebb esettel, amikor is elnyertük a nekünk tetsző állást, így már nincs miért résztvennünk egy újabb interjún. Kevésbé szerencsés, ha egy baleset vagy betegség miatt kell távol maradnunk, de az is előfordulhat, hogy jobban megismerve a céget vagy az adott pozíciót, rádöbbenünk, hogy az egyáltalán nem nekünk való. Lássuk, hogyan járjunk el ilyenkor!

Lemondani kötelező

Bár az álláskeresők olykor inkább a könnyebbnek tűnő utat választják, és egyszerűen nem jelennek meg az interjú, ez azonban a legkevésbé sem helyénvaló megoldás! Egyrészt tiszteletlen, másrészt pedig akár magunk alatt is vághatjuk ily módon a fát, hiszen nem tudhatjuk, a jövőben nem adódhat-e a cégnél olyan lehetőség, ami igazán megszólít bennünket. Gondoljunk úgy a személes találkozásra, mint a fodrásznál vagy a fogorvosnál megbeszélt időpontra: ha valami közbejön, azokat is illik lemondanunk, ezt az alapszabályt kövessük az állásinterjú esetén is.

Tovább >>

Olvasd el az összes cikket erről

Nincs kategória

Megosztás

Amit olvastam, az megér:

Milyenek a tapasztalataid a munkáltatóddal?

Értékelés hozzáadása

Önéletrajz létrehozása

Hagyj jó benyomást azonnal egy igényes önéletrajzzal

Készíts önéletrajzot

Kommentek

0 komment

Iratkozz fel a Hírlevélre

Olvass érdekes cikkeket a Munkahelyeink.hu közreműködőitől