Bemutatkozás állásinterjún

2022. 12. 02.
2 min
Bemutatkozás állásinterjún

Megosztás

Cikkünkben kitérünk arra is, a terembe lépve miként illik bemutatkoznod, fókuszba azonban most a beszélgetés első komolyabb próbatétele, saját magad, eddigi karriered, szakmai tapasztalataid rövid összefoglalása kerül. Nagyon nem mindegy ugyanis, mit és hogyan válaszolsz, amikor az állásinterjú vezetője rád néz, és azt kéri: „Mondjon néhány szót magáról!”

Ha álláskeresésben vagy, és már behívtak egy-két személyes találkozóra, gratulálunk! Ez azt jelenti, van egy erős szakmai életrajzod, ami felkelti a HR-esek figyelmét, olyan meghirdetett pozíciókat pályáztál meg, melyek betöltéséhez rendelkezel az álláskiírásban feltüntetett elvárásoknak. Az, hogy a veled szemben ülő munkáltató CV-d alapján úgy döntött, kíváncsi rád, szeretne téged közelebbről megismerni, már fél siker. Segítünk, hogy az interjún is a legjobb formádat hozd!

Tartsd ugyanis észben: „megmérettetésed” már abban a pillanatban indul, amikor belépsz a szóban forgó cég irodájába. A bemutatkozás tehát már kulcsfontosságú mozzanat – megmutatjuk, hogyan csináld igazán profin!


Az első benyomás

Első természetesen a köszönés, jelentőségét ne becsüld alá! Hacsak nem egy fiatalokból álló startuphoz érkeztél, mindenképpen a formális köszöntés mellett dönts. Egy hangos (nem kiabáló), jól érthető „Jó napot kívánok!” után fogadd a kézfogást, mutatkozz be, ha úgy érzed, egy „Nagyon örülök!-öt vagy egy „Örülök, hogy itt lehetek!”-et nyugodtan hozzáfűzhetsz.

Légy határozott, testtartásod legyen rendezett, nézz mindenkinek a szemébe, ügyelj arra, hogy kézfogásod se lagymatag, se vasmarok ne legyen (ha nem vagy biztos a protokollban, interjú előtt fusd át a kézfogás etikett szabályait). Ne ülj le elsőként, várd meg, amíg hellyel kínálnak. Többen is részt vesznek az állásinterjún? Mindenkinek mutatkozz be! Ha valaki később csatlakozik, a kézfogás etikett szerint illik felállnod. Amint túlestél a tiszteletkörökön, kezdődhet is a következő próbatétel!

 


Magadról, röviden

Sarkalatos pont, amikor egy percben kell összefoglalnod minden fontos szakmai információt saját magadról, ezért jól jöhet egy előre megírt, az interjú napján párszor átfutott bemutatkozó szöveg. Ezt persze „élesben” nem veheted elő, de sokkal kevésbé fogsz izgulni, ha előre tudod, mit szeretnél elmondani magadról. 

Az állásinterjú elején esedékes bemutatkozás szabályai nincsenek kőbe vésve, nincs egyetlen séma, amihez tartanod kell magad. Vagyis marad némi tér a kreativitásnak, személyiséged megcsillantásának. Tarts azonban szem előtt, hogy szakmai összefoglalót válnak tőled, nem sztorizgatást vagy standup elődást!

Ismertesd röviden, karriered során milyen szektorokban, területeken és pozíciókban dolgoztál, mik voltak a fő feladataid. Térj ki a megpályázott pozíció számára releváns készségeidre és képességeidre, de azt is mondd el, miért keresel állást. A szennyest természetesen ne teregesd ki: semmiképp ne csússz bele korábbi munkáltatód szidásába. Légy tárgyilagos és rövid. Szerencsés, ha egy-két különlegességet kiemelsz: említsd meg, ha pár hónapig pl. az USA-ban voltál kiküldetésben, vagy ha egy adott cégnél kiemelt projekten dolgoztál. A részletekbe most nem kell belemenned, azokra az interjú során várhatóan úgyis rákérdeznek majd.

Adunk egy extra, munkahelyeink.hu tippet! Zárd a bemutatkozásodat azzal, hogy kiemeled, mi és miért tetszett meg az álláshirdetésben, mi érdekel igazán az adott pozícióban, miért érdekes számodra a szóban forgó cég. Ezzel egyrészt fel is dobod a labdát az első kérdéseknek, másrészt pedig elárulod magadról, utánanéztél a munkáltatónak, képben vagy, a cég mivel foglalkozik. 


Nem tartozik ide

A bemutatkozás ebben az élethelyzetben mindig szakmai. Ne beszélj személyes dolgaidról, hobbijaidról, ne meséld el családod vagy háziállatod életét. Életkorodat, csillagjegyedet nem kell emlegetned, hiszen irreleváns, ne anekdotizálj, ne dobj be egy friss ágazati hírt, amit reggel olvastál. Semmiképp ne kezdj el közös ismerősökre hivatkozni vagy fizetési igényre célozgatni. Legyél fókuszált és tényszerű – ha a bemutatkozás sikeres, azzal egy kellemes hangvételű, profi állásinterjúnak ágyazol meg.
 

Megosztás

Amit olvastam, az megér:

Milyenek a tapasztalataid a munkáltatóddal?

Értékelés hozzáadása

Önéletrajz létrehozása

Hagyj jó benyomást azonnal egy igényes önéletrajzzal

Készíts önéletrajzot

Kommentek

0 komment

Iratkozz fel a Hírlevélre

Olvass érdekes cikkeket a Munkahelyeink.hu közreműködőitől