Elfelejthetjük a 8 órás munkanapot?

2018. 08. 06.
0 min
Elfelejthetjük a 8 órás munkanapot?

Megosztás

Az IWG nemzetközi felmérése szerint a munkavállalók 70 százaléka az irodán kívül is dolgozik.

A kutatásban 96 ország 18 ezer munkavállalóját kérdezték meg a rugalmas munkavégzéssel kapcsolatos attitűdjeikről. A válaszok alapján a dolgozók 70 százaléka legalább egy napot az irodáján kívül dolgozik, és több mint a dolgozók fele (53 százalék) a munkahét felét így tölti. A megkérdezettek közül minden tizedik (11 százalék) mondta, hogy egész héten az irodán kívül van munkája. Mindez pedig komoly változásokat vonhat maga után a vállalati ingatlanok piacán.

A kutatást az IWG, a Magyarországon is működő Regus irodák anyavállalata készítette. Szakértői szerint a rugalmas munkavégzés népszerűségének növekedése elsősorban a technológia fejlődésének, a globalizációs folyamatoknak és a munkavállalók változó igényeinek köszönhető.

Előnyök mindkét oldalon

Generációk óta magától értetődőnek vesszük, hogy az irodai munka együtt jár azzal, hogy mindennap 9-től 5-ig ugyanabban az irodában ülünk. Mégis egyre több vállalat teszi le a voksát egy teljesen eltérő munkamodell mellett, mely a munkáltató és a munkavállaló számára egyaránt előnyökkel jár.

Tovább >>

Olvasd el az összes cikket erről

Nincs kategória

A cikket írta:

Megosztás

Amit olvastam, az megér:

Milyenek a tapasztalataid a munkáltatóddal?

Értékelés hozzáadása

Önéletrajz létrehozása

Hagyj jó benyomást azonnal egy igényes önéletrajzzal

Készíts önéletrajzot

Kommentek

0 komment

Iratkozz fel a Hírlevélre

Olvass érdekes cikkeket a Munkahelyeink.hu közreműködőitől