visszavonásig
Kétezerrel kevesebb fizikai munkás dolgozott a boltokban áprilisban, mint év elején. Pedig a boltos bérek is emelkedtek. A létszám a kisebb boltokban zsugorodott. Egyébként a kis- és közepes boltos vállalkozásoknál ugyanannyi a részmunkaidős, min...
Olvasás folytatása
Több százezer 55 és 64 év közötti magyar nem tud elhelyezkedni, hiába a munkaerőhiány, amely szerint a jövőben ennek a korosztálynak még nehezebb lesz elhelyezkednie, nem számít, hogy sokaknak több diplomája van és több nyelven beszélnek. ...
Az állásinterjúkon elhangzó kérdések és a kérdezők személyisége annyira változatos tud lenni egyaránt, hogy mindenre fel kell készülnöd a helyes válaszok érdekében. Az állásinterjúk résztvevői már tudják, hogy a széleskörű kérdéscsomag...
Az Eurostat számításai szerint a magyar fiatalok 14,1 százaléka nem tanul és nem is dolgozik - írja a HVG. 18 és 24 év közötti nőknél a legrosszabb az arány, valószínűleg azért, mert korán gyermeket vállalnak, így abbahagyják tanulmán...
A becslések szerint 300-400 ezer fő hiányzik a munkaerőpiacról, az elérhető adatok szerint ebből 80 ezer üres álláshelyre várnának akár azonnal embert. A szakértők szerint ennek - elsősorban a gazdaság növekedésével párhuzamosan - a nagyobb munk...
Hatalmas a munkaerőhiány a közszférában, több ezer betöltetlen álláshely van most is. Kazánkezelőt, rendszergazdát, óvópedagógust, mentőst és tudományos munkatársakat is keresnek közalkalmazotti helyekre. A szakszervezet szerint mégis 160 ezer ol...
A munkáltatók számára állandó problémát jelent a szakképzett munkaerő hiánya és a meglévő munkavállalók megtartása. Az egyre elhatalmasodó fluktuáció minden vállalatot arra késztet, hogy még többet tegyen a kollégái elégedettségéért és elköteleze...
Egy Önnek megfelelő munkahelyet keresett és talált. A CV-je kitűnő , rengeteg pozitív tulajdonsággal és ötlettel rendelkezik, sőt már az új karrierjére vonatkozó terveket is szőtt, de mégis elutasították az állásinterjún. Hogyan őrizze meg nyuga...
Akár 300 ezret is lehet keresni egy hónapban, pincérként a nyári szezonban a Balatonnál, mégsincs elegendő munkaerő. Erre panaszkodnak a helyi vendéglátósok, volt olyan szakács, aki havi egymilliót kért, de még alapreceptekkel sem volt tisztában ...
Ezután ha egy EU-munkavállaló kiküldetéséből már eltelt másfél év, akkor a munkáltatóknak ugyanolyan béreket és juttatásokat kell megadniuk, mint ami a fogadó országban jár a dolgozóknak - nyilatkozta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szö...
221-230 ennyi ederményből 247
Olvass érdekes cikkeket a Munkahelyeink.hu közreműködőitől
Kérjük, tekintsd meg cookie szabályzatunkat.
Beállítások
Jelentkező / Munkavállaló
Munkáltató
A folytatással megerősíted, hogy elolvastad és megértetted a Felhasználási feltételeket és a Személyes adatok feldolgozására vonatkozó irányelveket
Facebook
Google
LinkedIn
Állásajánlatokat tehetsz közzé, illetve promótálhatsz 550.000 aktív felhasználóból álló közönség számára.
Funkció, amely támogatja vállalatod közönségével való interakcióit a jobb munkáltatói imázs érdekében.
Saját, a vállalatod iránt érdeklődő felhasználók aktivitásait elemző, analitikával rendelkező eszközöd.
Kérjük, erősítsd meg, hogy elolvastad a „Felhasználási feltételeket” és a „Személyes adatok kezelésére vonatkozó irányelveket”!
Kérjük, erősítsd meg, hogy ezt a céget képviseled!