Nyáron tényleg lehetetlen munkát találni?

2022. 08. 10.
2 min
Nyáron tényleg lehetetlen munkát találni?

Megosztás

Sok álláskereső, illetve a váltáson gondolkodó dolgozó őrlődik, hogy június eleje és augusztus vége között van-e értelme próbálkozni, lehetséges-e megtalálni álmai pozícióját. Nos, az elmúlt egy-két év trendjeit górcső alá véve azt mondhatjuk, igen! Ma már az uborkaszezon sem a régi, ez viszont számos előnnyel jár. Használd ki őket, és tedd meg a következő lépést karrieredben!

A munkaerőpiacnak utoljára talán a ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején voltak évente stabilan ismétlődő hullámhegyei és -völgyei. Ezekben az időkben a nyár valóban holt szezon volt, ahol a szabadságolások, illetve a legtöbb ágazatban tetten érhető lazább munkamenet miatt csak elvétve hirdettek meg nyitott pozíciókat. Innen ered a „várj őszig, addig úgysem találsz semmit” attitűd, ami sajnos a mai napig sokakban tartja magát. Pedig a világ, a piac már rég túllépett a halogatáson.

Az igazság ugyanis az, hogy a munkaerőpiac már nem áll le: a kisebb cégektől a nagy multikig egész évben jellemzőek a felvételek, hétköznapinak számít az átszervezésekből vagy a vállalat fejlődéséből fakadó új pozíciók júliusi-augusztusi feltöltése. Nézd csak meg az aktuális álláskiírások sorát! Nem, vagy csak alig kevesebb lehetőséget találsz majd, mint mondjuk áprilisban. A munkaerőpiac lassítás nélkül dübörög nyáron is, így ha most keresel munkát, kezdheted a szakmai életrajz írást!

 

A nyári munkakezdés előnyei

Az őszi hajrá előtti toborzásnak a munkavállaló és a munkáltató oldalán is több előnye van. Neked, mint friss kollégának, több időd marad felvenni a fonalat, mire szeptemberben következő fokozatba kapcsol a vállalat. Ha nem augusztus 20-a után ismerkedsz az irodával, a kollégákkal, a folyamatokkal, sokkal hatékonyabban tudsz majd bekapcsolódni a munkába. Ettől pedig felettesed is elégedett lesz: őszre egy új, friss lendülettel bíró, de a céget már közelebbről ismerő, értő kollégával tervezhet, aki érdemben tud majd hozzájárulni a sikerhez.

A Covid „mellékhatásaként” a legtöbb munkáltatónál elfogadottá vált home office munkavégzés is fokozhatja a nyári kezdés gördülékenységét. Nem egy üres irodában kell összegereblyézned a szükséges információt, hanem jól bejáratott videóhívásokon keresztül sajátíthatod el a tudást, ismerheted meg közvetlen, illetve távolabbi munkatársaidat. Kérdéseiddel, kezdeti nehézségeiddel nem maradsz egyedül, ami − lásd az előző bekezdést − neked és munkáltatódnak is előnyére válik.

 

Ló helyett…

Ha átböngészed a jelenleg meghirdetett álláspályázatokat, látni fogod, nem csak idénymunkásokat várnak, sőt! Határozatlan időre ugyanúgy keresnek szakmailag felkészült munkavállalókat, mint az év többi szakában. A kiélezett verseny, a világjárvány okozta gazdasági visszaesés utáni fokozott tempó miatt a belépő szinten, szakértői, középvezetői, akár menedzsment pozíciókban mind előfordulnak kiírások.

Ha azonban gyorsan el kell helyezkedned, vagy célod, hogy mielőbb munkába állj, érdemes megfontolnod a határozott időre (egy-két hónapra) szóló lehetőségeket is. Nyugalom, nem szórólapozásról vagy gyártósori feladatokról beszélünk! Bár tény, hogy a vendéglátóipar, a mezőgazdaság és az építőipar felülreprezentált ezekben a hónapokban, ha közelebbről megfigyeled, számos más ágazatban is keresnek rövidebb-hosszabb távra beugró, rugalmas kollégát. Recepcióst, aki tartja a frontot a szabadságok alatt, adatelemzőt, aki őszig segít behozni a lemaradást, grafikust, aki a nyári kampányok kreatív anyagainak elkészítésébe tud bedolgozni.

A sort hosszan folytathatnánk, azonban beszéljenek helyettünk a számok. A munakhelyeink.hu állásportálon például június elején is több mint 1700 meghirdetett pozíció közül választhatsz. Akár most vágsz bele karriered elindításába, akár elérkezett a váltás ideje, ne hagyd, hogy a nyár csak úgy elszaladjon melletted! Böngéssz, figyelj, tájékozódj, és használd ki, hogy a többiek az esélytelenek hamis nyugalmával az őszt várják. Ha jól csinálod, addigra neked már meglehet az a bizonyos nagybetűs Pozíció!

Megosztás

Amit olvastam, az megér:

Milyenek a tapasztalataid a munkáltatóddal?

Értékelés hozzáadása

Önéletrajz létrehozása

Hagyj jó benyomást azonnal egy igényes önéletrajzzal

Készíts önéletrajzot

Kommentek

0 komment

Iratkozz fel a Hírlevélre

Olvass érdekes cikkeket a Munkahelyeink.hu közreműködőitől