Tömegeket keresnek Kelet-Magyarországon: havi 300 ezres nettó, végzettség nem kell

2019. 11. 25.
1 min
Tömegeket keresnek Kelet-Magyarországon: havi 300 ezres nettó, végzettség nem kell

Megosztás

Az ország keleti régiójában a legmagasabb a regisztrált munkanélküliek száma, ezt igazolják a TeIR legfrissebb adatai is. A felmérésből kiderül az is, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a foglalkoztatási arány elmaradt az országostól, a munkanélküliségi ráta pedig az átlagos több mint kétszerese. Az is világos, hogy a keleti régióban sokkal alacsonyabbak a fizetések, mint a nyugati országrészben. Ennek ellenére néha felbukkannak olyan álláslehetőségek is, amelyek busás fizetéssel csábítanák kelet felé a munkavállalókat. Most mi is belefutottunk néhány kecsegtető álláshirdetésbe. Mutatjuk, mit kínálnak!

A napokban jött szembe velünk két álláshirdetés az Irányár nevű magazin, szeptember 16-án megjelent számban, ami felkeltette az érdeklődésünket. Az álláshirdetésben erős fizikummal rendelkező, férfi munkavállalókat kerestek különböző segédmunkás pozícióra, magas fizetését ígérve. A hirdetésben a keleti országrészben történő munkálatokra kerestek embert, a Tisza magyarországi szakaszának teljes vonulatára, valamint Békés megye területére.

Fakitermelési munkálatok:

Az első hirdetésben fakitermelési munkálatokra, csak segédmunkás pozícióba keresnek, kitartó és jó fizikummal rendelkező férfi munkaerőt. Átlag munkaidőben végezhető, hétfőtől-péntekig tartó munka egyetlen hátránya talán az utazás lehet, hiszen a Tisza teljes magyarországi szakaszán kell váltakozva dolgozni. Ezzel szemben motiváló lehet a fizetés, mivel 12 000-15 000 forintot nettót kínálnak naponta, természetesen teljesítménytől függően. Ha a legrosszabb esetben, csak az alsó határt érjük el, akkor öt napra 12 000 forinttal számolva, két hét után, nettó 60 000 forintot tehetünk zsebre. 15 000-el számolva ez az összeg már nettó 75 000 forintra ugrik. Havi fizetésként pedig akár nettó 300 000 forintot is hazavihet egy szorgalmas munkás.

Tovább >>

Olvasd el az összes cikket erről

Nincs kategória

Megosztás

Amit olvastam, az megér:

Milyenek a tapasztalataid a munkáltatóddal?

Értékelés hozzáadása

Önéletrajz létrehozása

Hagyj jó benyomást azonnal egy igényes önéletrajzzal

Készíts önéletrajzot

Kommentek

0 komment

Iratkozz fel a Hírlevélre

Olvass érdekes cikkeket a Munkahelyeink.hu közreműködőitől